Kuthy Zsuzsanna

A terápiás üléseimen mindig emlegetem klienseimnek, hogy a szólásoknak és közmondásoknak valójában mekkora igazságtartalma is van. Gyakran használom őket példákban vagy edukációhoz is, hiszen már eleve ismeri őket a közönség. Most viszont maradjunk inkább a pudingnál, illetve annak próbájánál, az evésnél. Vajon, hogy jön ez a pszichológiához?

Gyakran találkozom nemtől és kortól függetlenül olyan emberekkel, akiknek meggyőződésük, hogy a dolgoknak azonnal sikerülnie kell, hogy mindig mindent tökéletesen kell csinálniuk már első próbálkozásra és képesnek kell lenniük számolni minden lehetséges körülménnyel, arra felkészülni és a megoldást is előre tudni, ha pedig nem képesek így teljesíteni, biztosan bennük van a hiba. Ez a gondolat már leírva is meredeken hangzik, képzeljük csak el, mekkora nyomás az, ha ez irányít minket belülről. Mekkora elvárásokkal találkozhatott ez a személy gyermekkorában?

Nem másról szól ez ugyanis, mint a hatalmas, teljesíthetetlen elvárásokról, amikkel már legkisebb korunkban is szembesülhetünk. Ahogyan arról korábbi cikkemben is írtam, a környezet, amiben felnövünk, a felénk érkező visszajelzések, a velünk való bánásmód hozzájárul ahhoz, hogy miként gondolkodunk önmagunkról, milyen alapsémákat teszünk magunkévá és kezelünk egyetemesnek.

Abban az esetben, ha egy olyan környezetben nő fel valaki, ahol nincs biztonságban, ami nem kiszámítható, ami destruktív, örökösen azt kell monitoroznia, hogy melyik irányból várható veszély. Folyamatos készenléti állapotban van, egy állandósult stressz szintet érzékel. Ez a konstans ugrásra kész állapot rengeteg energiájába kerül az egyénnek. Nem tud sem azzal foglalkozni, hogy önmagát építse, pláne nem azzal, hogy felnövekedve környezetét kritikus szemmel is megvizsgálja, már csak azért sem, hiszen tart tőle. Általános igazságként kezdi el kezelni mindazt, amit őróla mondanak, internalizálja a hallottakat (belsővé, sajáttá teszi) és onnantól önmagára örök érvényűnek gondolja. Fel sem merül benne, hogy ez nem a valóság, hogy az ő képességei többek és számosabbak ennél. Mindemellett pedig igyekszik megfelelni a véget nem érő hatalmas elvárásoknak, és ha azokat teljesíteni nem képes, nem is kérdés, hogy annak okát önmagában és nem az elvárás méretében keresi.

Na de hogyan is jön ide az a bizonyos puding és az evés?

Sok kliens érkezett már hozzám a fent említett problémával, legyen annak háttere parentifikáció, gyerekkori bántalmazás, irreális elvárásrendszer, transzgenerációs örökség stb. Természetesen minden esetben első lépés, hogy megtaláljuk a probléma gyökerét, anélkül nem tudjuk kezelni a „tünetet” sem, ami a szűnni nem akaró megfelelés, az arra irányuló vágy.

Mindig felteszem a kérdést, hogy Honnan is kéne neki tudnia? Miért is kéne neki ezt tudnia? A válasz gyakorta annyi; Hát, mert. Ha a vele történteket nem is ismernénk, már ebből a reflexes meg nem alapozott válaszból is érezhetjük, hogy amivel szemben állunk, az valójában egy belsővé tett negatív automatikus gondolat.

Lényegében ahhoz, hogy egy képességet elsajátítsunk tanulásra és gyakorlásra van szükség. Mindegy, hogyan sajátítjuk el, legyen az könyvből, az iskolában, egy YouTube videó vagy akár modellálás (mások utánzása, modellkövetés) által a végén úgyis oda lyukadunk ki, hogy nem elég az elmélet, biza be is kell azt gyakorolni, sőt, akár saját arcunkra kell szabni az adott tudást. Itt szembesülhetünk azzal, hogy hát nem megy, elsőre nem. De hát ott van, le van írva, mutatják a videóban és az órán is olyan egyszerűnek tűnt, akkor nekünk miért nem megy!? Biztos bennünk van a hiba, hisz a másik könnyedén megcsinálja! Naná, hogy meg, hiszen vagy 200x gyakorolta és tökéletesítette, mielőtt a nagyvilág előtt is felfedte volna. Ezt azonban nem látjuk, az elvárást viszont, hogy nekünk igenis képesnek kell lenni rá, hozzuk magunkkal. Egy rendkívül torz és fájdalmas belső képet eredményez mindez, amiben könnyedén kérdőjelezünk meg mindent, önmagunkat is.

Én személy szerint szeretek a pudingba tenni egy kis vaníliás cukrot is, ha csokis, akkor fahéjat. Mivel otthon az van, így 1,5%-os tejet használok és sima kristálycukrot, illetve habverővel keverem, nem kanállal. A tetejét szinte soha nem díszítem és van, hogy meg se várom, hogy kihűljön, hanem melegen eszem meg. Ez én vagyok, ez az én pudingom és szerintem így finom. Valójában ez a lényeg. A saját pudingunk, a saját életünk, képességeink nekünk kell, hogy tetsszen, nem másnak, hiszen mi fogjuk megenni, mi élünk vele.

A saját receptemet megmondani nem tudom hány próbálkozás által „tökéletsítettem”. Azt viszont tudom, hogy a legelső odaégett. Természetesen érthető, hogy még kisgyerek voltam és fel se értem a tűzhelyet, ám ez ott akkor nem számított, az az én pudingom volt, ami nem sikerült. Én csináltam és nekem nem jött össze, nem lett olyan finom, mint a nagyoké. Akkor csak ennyit értettem belőle, ma már teljes magabiztossággal vágom rá, hogy persze, hogy nem ment. A nagyok már számtalanszor gyakorolták, el se olvassák a receptet, fejből készítik, ők már érzik, mikor kezd meghúzni, mikor kell lezárni. Én elsőre ezeket nem tudhattam, erről sehol nem ír a recept, ez az, amit csakis akkor tudsz meg, ha megpróbálod és magad tapasztalod meg.

Azoknak, akik egész életükben azzal szembesültek, hogy mindennek, amit csak csinálnak, tökéletesnek kell lennie – mert ezt várják el, mert így lehetnek biztonságban – azoknak ez az egy, első élmény megsemmisítő erejű lehet és egy életre elhiszik magukról, hogy ők nem tudnak jó pudingot készíteni. Pedig erről szó sincs. Mindössze annyi történt, hogy megpróbáltak valamit és láss csodát nem alkottak nagyot az első próbálkozásra. Ők sem hibásak vagy képtelenek, egyszerűen emberből vannak. Ezt a gondolatot azonban nem engedi láttatni velük az a bizonyos hatalmas, teljesíthetetlen elvárásrendszer, amivel egész életükben küzdöttek.

Puding próbája az evés – szól a mondás, és valóban. Azt, hogy leégett, már evés nélkül is érezhetem, de, hogy ízlik-e, hogy kell-e még bele cukor, sok lett-e a tej, hogy eleget kevertem-e jobbra, aztán balra csak kóstolással tudjuk meg, akkor, ha kísérletezünk, akkor, ha megpróbáljuk, akkor, ha gyakorlunk. HIBÁZNI PEDIG ÉR ÉS SZABAD.

Rendkívül jó kérdés! Van az úgy, hogy nem minden, a megoldáshoz szükséges képességnek vagyunk birtokában ott és akkor, amikor az adott feladattal szembesülünk. Ilyenkor még annyival könnyebben sütjük magunkra a bélyeget, hogy nekünk ez nem megy, erre nem vagyunk képesek. Elfeledkezünk azonban egy apró szócskáról, MÉG. Még nem vagyok rá képes, most még nem megy, de MAJD.

Az időnek valóban nincsen mágikus ereje, ezt hangoztatom sokszor. Az azalatt megtett dolgoknak azonban igenis megmutatkozik az eredménye. Még, ha most ebben a pillanatban nem is áll birtokomban a szükséges tudás, akkor is megtehetem, hogy a megszerzésére törekedjek. Idővel, de sokkal inkább gyakorlással és próbálkozással, tanulással én magam is birtokába kerülhetek. Maradva a puding analógiájánál: lehet, hogy elfogyott otthon a tej, esetleg megromlott és ott akkor nem tudunk pudingot készíteni, de ez nem jelenti azt, hogy soha nem is fogunk tudni. El kell menni hozzá a boltba, igen, meg kell venni a tejet, igen, haza is kell hozni, igen, de ha ez mind megvan, AKKOR, akkor el fogjuk tudni készíteni azt a pudingot. Nem azért, mert az idő csodát tesz, hanem mert mi magunk teszünk azért, hogy megvalósíthassuk. Önvád helyett a boltot vesszük célba és bár időben később, de elérjük azt, amit szeretnénk és finom lesz a puding.

Mindezen pudingos metaforám mondanivalója csupán ennyi volna kedves olvasó: Nem baj, ha nem megy elsőre, az se, ha másodikra sem. A probléma nem Te vagy és a képességeid hiánya. Könnyen lehet, hogy olyat vársz el saját magadtól, amit képtelenség teljesíteni, a tökéletest próbálod elérni, ami nem létezik. Hibázhatsz, mert hibázni emberi dolog, és ezt önmagadnak is megengedheted. Vizsgáld meg, hogy mi az ok a háttérben, mit is akarsz valójában elérni, miért hajtod magad a végtelenségig az adott dolog kapcsán. Rólad szól ez az egész vagy valaki másról? Megteheted, hogy fejleszted önmagad, ha valóban úgy véled a cél elérése rólad szól, a Te érdeked szolgálja. Mert ne feledd, az, hogy most még nem megy, nem jelenti azt, hogy soha nem is fog sikerülni.

U.I.: A puding finom, akárhogyan is készíted el!

Kulcsszavak: elvárások, negatív automatikus gondolat, önvád, teljesítményszorongás, megfelelési vágy

2024. október